2011. március 15., kedd

Oreo keksz házlilag

Gesztenyénél láttam nem oly rég, meg a Zani barátnőm is említette, hogy ez milyen finom, így ma reggel gyorsan elkészítettem. 
Eddig csak azért nem vágtam bele, mert 1. úgyse ehetek, 2. kekszes sem vagyok annyira, 3. nem tudom milyen az eredeti. :)
Bővebben a kekszről itt:



Láttam, hogy más is elkészítette ezt a kekszet, de maradtam Gesztenye receptjénél. Bár matekból jó voltam, de nem igazán értettem a többiek hogy számolták ki dekára mérve ezt a bögrés verziót. Még akkorsem, amikor észrevettem, hogy az én bögrém nem is 2,5 dl-s, hanem 3 dl-s. :)

Hozzávalók:

Keksz (a csésze 2,5 dl):
1 és 1/4 csésze liszt,
1/2 csésze holland kakaó, cukrozatlan (szigorúan holland, mert attól lesz olyan szép sötét színe)
1 teaskanál szódabikarbóna,
1/2 teáskanál sütőpor,
csipet só,
1/2 csésze porcukor,
1/2 csésze sótlan vaj,
1 nagy tojás, vagy 2 kisebb,

Krém:

1/4 csésze vaj,
1 csésze porcukor, 
4 evőkanál tejszín,
pár csepp vaníliakivonat
Először a krémet készítjük el. A vajat jól kikeverjük a cukorral, a vanília kivonattal és kisebb adagokban hozzákeverjük a tejszínt. A krémet hűtőbe tesszük addig, amíg elkészítjük a kekszeket.
A lisztet összekeverjük a kakaóval, a cukorral, a szódabikarbónával, a  sütőporral, a sóval. A szobahőmérsékletű vajat és a tojást is hozzátesszük és összegyúrjuk. 
Kisebb adagokban nem túl vékonyra nyújtjuk és tetszőleges formával kiszúrjuk. Tetejét egy másik kisebb kiszúróval megnyomjuk, hogy mintás legyen. 
Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és előmelegített sütőben 160 fokon, hőlégkeverésessel - ha van -  kb. 7 perc alatt készre sütjük. 
Nem kell jobban megsütni, mert akkor nagyon kiszárad. Amikor kivesszük a sütőből még puhának tűnik, de amikor kihűl, akkor szép roppanós lesz.
Amint kihűlt, a keksz egyik felére teszünk a krémből egy adagot és rátéve a keksz másik felét addig nyomjuk össze, amíg a krém elérte a szélét. 
Kb. 36 db keksz lett - pontosabban a fele. :)

10 megjegyzés:

Gesztenye receptjei írta...

Nagyon szuper lett!
Hogy ízlik?
Ügyes vagy:-)

Kati írta...

Hát a hétvégén én is megkóstoltam az Oreo kekszet, az üzletit, mert már annyit hallottam róla itt a blogokon, nem tudom, hogy eredeti volt-e vagy sem, keksz volt, olzan nagy különbségeet nem éreztem a többi kekszhez viszonyítva. De így házilag elkészítve biztos finomabb, én is gondolkodom rajta. A tiedek mindenesetre nagyon szépek lettek.

Emoke írta...

Gesztenye: Köszi!! :) Hááát mit is mondjak. Lehet túl sokat vártam tőle, annyira be volt itt a blogokon harangozva. :( Elsőre nem tudtam hova tenni, mert ugye nekem a krém még úgy is édes volt, hogy 25 dkg helyett csak 15 dkg cukrot raktam bele és nagyon a számban maradt az édes íz. De most, hogy állt a hűtőben pár órát a keksz, és megittam vagy 1,5 l vizet azóta ;) így sokkal jobban ízlik!!! /Bencének továbbra se, de azért fogyogat ;)/ Én meg nem nagyon merem enni, mert nagyon rosszul lennék tőle. :(( /reggelente 1-1 db-ot be merek vállalni kávé mellé, de többet nem :(/

Kati: házi kekszként biztos finomabb, mint a bolti (ezt még úgyis bevállalom, hogy azt nem kóstoltam):) Szerintem érdemes elkészíteni és meglátod milyen. :)

Szerintem annyi csak a lényeg, hogy álljon a hűtőben pár órát. :)

Bianka írta...

Fenségesen néz ki

Beastie írta...

a tejfölös pogácsa szerintem elfogy estére, így a holnap reggeli kihívás adott - s lehet hogy a kekszek felelnek reá, nem a Váciút :) köszi a receptet mindenkinek

Panna írta...

Szépek lettek!

Kati írta...

Emőke, nézz be hozzám, meglepi!!!!!!!

Életünk és ételeink írta...

Hát ez annyira jól néz ki, hogy most nekiállok..

zsempi írta...

csak én látom feketének? emiatt kattintottam rá, h fekete süti, mi ez..

Emoke írta...

zsempi: igen, szinte fekete, mivel jó minőségű holland kakaóport használtam. :)