2010. december 3., péntek

Svéd húsgolyó (IKEA után szabadon)

Ki nem szereti az IKEA-s húsgolyókat?? :)
Mert mi szeretjük, így keresgéltem a neten és megtaláltam itt. Áradoztak róla hozzászólásokban, hogy jobb, mint az IKEA-s és tényleg.  Érdemes elkészíteni. 


Húsgolyóhoz: 
50 dkg finomra darált hús (25 dkg sertéshús, 25 dkg marhahús) - és tényleg finomra kell darálni!
10 dkg vaj
1 nagy fej vöröshagyma nagyon apró kockákra vágva - vagy darálva, ezzel kivédve a sírást, ujjsérülést
1 db tojás
10 dkg zsemlemorzsa
1 dl tejszín
kb. 1 teáskanál só
csipetnyi őrölt fehérbors és szegfűbors

A barnamártáshoz: 
2 dl tejszín
2 evőkanál liszt
2 evőkanál szójaszósz
csipetnyi őrölt fehérbors
1 teáskanál pirospaprika
húsleves vagy alaplé (kb fél kockából - de ebből kb 1 dl fog kelleni) - ha ez nincs, jó víz is
Az apróra vágott hagymát fonnyasszuk meg egy evőkanál vajon, de ne hagyjuk megbarnulni. A tojást villával kicsit verjük fel. Keverjük össze a tejszínnel, aztán adjuk hozzá a zsemlemorzsát és hagyjuk kb. 10 percig állni.
A darált húst gyúrjuk össze alaposan a vajas hagymával, a tejszínes tojásba áztatott zsemlemorzsával és a fűszerekkel és készítsünk belőle gombócokat.


A maradék vajat melegítsük meg, de vigyázzunk nehogy megégessük és állandóan kavargatva, rázogatva süssük barnára a golyókat.

Barnamártás: A vajba, amiben a húsgolyókat sütöttük, belekeverünk 2 evőkanál lisztet, 1 teáskanál pirospaprikát, kicsit megpirítjuk és felöntjük húslevessel kb tejföl sűrűségűre.
Beleteszünk 2 evőkanál szójaszószt, fűszereket, majd a tejszínt és felforraljuk, esetleg .

Köret nálunk sültkrumpli lett és áfonya lekvár hiányában eper lekvár, de teljesen jó így is. :)

Bence elégedetten fekszik. :)))))

6 megjegyzés:

Bianka írta...

Én még nem ettem, mert utáljuk az Ikeát, Kika fan vagyunk :))), viszont szívesen elkészíteném itthon, mert nagyon guszta

Ancsi írta...

Imádom az ikeás husigombóct :))))

Ancsi írta...

Fú megfőztem és nagyon nagyon fini :))))

Ancsur írta...

Nekem szétestek a golyók a vajban..egy nagy trutyi lett az egész..inkább olajban sütöm ki a többit mint ahogy a fasírtot szoktam.. :S:S Csalódás...

Ancsur írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Emoke írta...

Ancsur: nagyon sajnálom, hogy nem sikerült kisütnöd. Mint ahogy a kép is bizonyítja, nem lehetetlen. :)