2011. január 24., hétfő

Kávés mousse mogyoróvajas tiramisu krémmel

Emőkém nagyon belelendült a lufis édesség gyártásába, ám a nagy igyekezetben egy kicsit több tiramisu krém maradt a szükségesnél. Így azt gondoltam felhasználom, és csinálok valami egyszerűt, és finomat én is Dolce Vita születésnapjára. A piskóta és süteménygyártás, díszítés nem erősségem,  (inkább sülthús és "férfikaja"  gyártás vonalon mozgok) és nem is szeretem magam átrágni különöző unalmas piskóta és tésztarétegeken a lekvár és csokirkémig.
Az egész végére azért már így is Stahl Juditnak kezdtem képzelni magam, úgyhogy miután elkészült ettem egy kis véres hurkát friss savanyúkáposztával.

Boldog születésnapot Dolce Vita!!!

Hozzávalók (kávés mousse): 17 dkg csokoládé; 17 dkg vaj; 60 ml kávé; 10 dkg cukor; 4 tojás szétválasztva; 2 evőkanál rum; 1 teáskanál vanília kivonat; jégkocka

Vízgőz felett olvasszuk meg a csokoládét. Tegyük bele az apró kockákra darabolt vajat, kávét és a rumot. Jól keverjük össze, majd tegyük félre. Vigyázzunk, hogy a csokoládé ne égjen meg.


Egy másik edényben, a tojások sárgáját, a cukor 2/3-ával, vaníliakivonattal keverjük habosra, majd vízgőz fölött addig kevergessük, míg a cukor el nem olvad. Ha elolvadt öntsük hozzá a kávés-csokis keveréket. 


Most következik a hűtés. Tegyünk egy tálba jégkockákat és öntsük fel hideg vízzel, és abba állítsunk egy kisebb tálat. Öntsük a tálba (gyk. a kisebbe) a masszát és addig kevergessük, míg langyos nem lesz. Poharakba töltjük, hűtőbe tesszük és hagyjuk megdermedni. (Jelen esetben tojástartóba állítottam, így lett ferde.) 

A másik fele már eltér a  hasonló receptektől, mivel a legutóbbi brownie sütés alkalmával rögeszmémmé vált, hogy a mogyoróvajas-mascarpone-s krém önmagában is olyan finom hogy vétek belesütni a sütibe.


Szóval fogjunk egy nagy marék mogyorót, friss vajjá daráljuk az aprítóval, és hozzáadjuk az Emőke féle mascarpone krém alaphoz.

Hozzávalók (a rend kedvéért)

10 dkg krémsajt (mascarpone, philadelphia)
kb. 1 evőkanál mogyóróvaj (házilag készített mogyóróvaj megtalálható ITT)
kb. 1 evőkanál kristálycukor
1 tojás
1 evőkanál tej

Ezeket egy tálkában simára keveri a robotgép és kész. A cukrot, mogyóróvajat óvatosan adagoljuk, kóstolgassuk közben. És ha már ízlik, ne tegyünk bele többet.

A megdermedt csokis részre már rá lehet úgy tölteni a a mogyoróvajas-mascarpone krémet, hogy érdekes ferde felosztásban megmaradjon a pohárban a világos és a sötét krém.

A végén kézi "lángszóróval" pirított pillecukorral díszítjük. Hűtőben tárolva maximum 3-4 napig fogyasztható.
Ebben aztán nincs piskóta.

Emőkebá (Bence)

4 megjegyzés:

Gesztenye receptjei és Bonbon mánia írta...

Visszanéztem a blogot és elámultam, hogy micsoda szép és finom dolgokat készítetek:-)))
Nézzetek be hozzám, hagytam valamit nálam Nektek:-))
http://gesztenyeblog.blogspot.com/

Bianka írta...

Nagyon finom lehet.
Én is tiramisut készítettem DV szülinapra, de csak holnap fogom posztolni

Emőke írta...

Benceeee!!! Ez nagyon finom lett!!! - Mmamma

Bence írta...

Bianka: Az enyém nem is tiramisu, csak nem találtam neki rendes nevet, - hangulatban a kávé és a mascarpone miatt erre emlékeztetett.

De nevezhettem volna saras pohárnak is, ha azt az állapotot fényképeztük volna le ahogy én végül mindezt összekutyulva fogyasztottam :)