2011. január 23., vasárnap

Kávécsésze mascarponés töltelékkel

Szeretem a kihívásokat. Láttam is egy felhívást születésnapi főzésre-sütésre Dolce Vitánál, akinek ezúton szeretnék Boldog Születésnapot kívánni. :)

  
Mivel a felhívás kávés desszert elkészítéséről szólt, és kávézni is szeretek, így jött az ötlet, hogy készítek egy olyan desszertet, amely nem csak ízében, de külalakjában is a kávé élvezetére utal.



Hozzávalók: A csészé elkészítéséhez nem kell más, mint pár darab lufi, magas kakaótartalmú csokoládé, valamint erős kávé.

A csokoládét megolvasztjuk. Lehet vízgőz felett is, de sokkal kényelmesebb ezzel az elektromos olvasztóval.
Közben elkészítünk egy adag kávét, mellyel ízesítjük a csokoládénkat. Felfújunk pár lufit és a nem túl forró, de még folyékony csokoládéba mártjuk, majd zsírpapírra rakosgatjuk. Lesz talpa is, a zsírpapírról könnyen le tudjuk majd szedni. 


Hűtőbe tesszük kb. 30 percre. Utána egyik kezünkkel fogjuk a lufi végét a másikba fogunk egy ollót és a csomónál beleszúrjuk és kienedjük a levegőt. Ha ügyesek voltunk a lufi elengedi a csokoládét.
Az elkészült csészéket ismét visszatesszük a hűtőbe, mert gyorsan olvad. Kb. 15 perc után a talpakat ügyesen megfogva, egy gyors mozdulattal belemártjuk az olvasztott csokoládéba majd a színes gyöngyökbe.
Amíg a tölteléket elkészítjük ismét visszatesszük a hűtőbe a kis csészéket. 

Töltelék: tiramisu (megjegyzem, hogy ez a mennyiség rendes adag, a maradékot Bence használta fel egy másik kávés desszerthez, amellyel ő fog nevezni) A krémet együtt készítettük el.

25 dkg mascarpone
3 tojás
3 evőkanál cukor
1 csomag vaníliás cukor
pici rum

A tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat 2 evőkanál cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a mascarponét, rumot és habos krémmé keverjük. 
A tojásfehérjét 1 evőkanál cukorral kemény habbá verjük, majd óvatosan a krémhez keverjük.
Mielőtt a csészékbe töltenénk a krémet érdemes lehűteni rendesen. Kb. 30 perc múlva nyomózsák segítsével megtöltjük a csészéket, megszórjuk reszelt csokoládéval, vagy kakaóporral. 
A krémekbe hogy könnyebben tudjuk fogyasztani, babapiskótából kivágott "kanalakat" teszünk.

Forrás: http://www.sprinklebakes.com/

3 megjegyzés:

Dolce Vita írta...

Köszönöm! Nagyon jó ötlet ez a csokikehely

Bianka írta...

Nagyon finom lehet, igazán guszta

Emőke írta...

:) Köszönjük!