2011. január 1., szombat

Lencsefőzelék (Bence)

Gyorsan elkészíthető, egyszerű kis adag!
Nem kell mindig hadsegere való adagot gyártani, hogy aztán egy hét után beálljon a lencseundor.

Kb 15dkg lencséből! - simán kijön két emberes (= stahljuditos  8 főre) adag.
Bence féle recept, több receptbe beleolvasás után, de aztán mindegyiket hülyeségnek találva, ahogy menetközben eszembe jut valami alapon készült. És bizony olyan jó lett hogy inkább leírtam.

A lencsét átmosom és éppekhogyellepi mennyiségű vízet hagyok benne amibe egy kkanál ecetet teszek 20%-os és fél babérlelevelet. Nem fontos állnia, de kicsit mégis fog, amíg a többi dologgal elkészülök.

3dl víz bögrébe + fél darab l*dls húsleveskocka, mikróban forralva.

Egy maroknyi kockázott baconon megpirítok egy naagy fej hagymát.
Erre rádobom az átmosott lencsét, a forró húslevest a pohárból először az átmosott lencse táljába öntöm így kiöblögetve a maradék lencseszemeket és onnan a nagy fazékba.

Fokhagymapucolás helyett csak megszórtam fokhagymaporral, és egy evőkanál folyékony füstöt is hozzácsapok a cucchoz.
Három darab krumplit felkockázok (meghámozva persze) és ez is megy bele.

Kukta fedőt rárakom és sziszegéstől számítva fél órát sziszegtetem.

Megjegyzés:

Nem kell szentelt vízzel fröcskölni a folyékony füst hallatán - igazából ez a valódi füstölésnél biztonságosabb füstös jelleget bizotsít, mivel a folyékony füstöt precíz hőmérsékleten előállított biztonságos természetes alapanyagból készítik, teljesen kiküszöbölve a rákkeltő hatást.

Persze tehetünk bele valódi füstölt árút is, de aki azt állítja hogy megmondja a különbséget, az hazudik. És amúgy is csak úgy a háttérben érezni az ízekkel összeérve, - nem dominál.

ÉSKÉSz.

Hozzávalók:
Ami kell bele:

15dkg lencse
1 marék kockázott bacon
1 nagy fej hagyma
3 kis krumpli
fél babérlevél
fél leveskocka
víz
fokhagymapor
folyékony füst
1 kávéskanál ecet
2 doboz hideg sör a szakácsnak a főzéshez, hogy átlendítse a hagymapucolás és a mosogatás gyötrelmein.

*********
Ami nem kell bele:

Nem kell rántás  - mert a krumplitól besűrüsödik,
nem kell só mert a bacon és a leveskocka elég sós
nem kell cukor - mert ez nem sütemény, és a hagymában, stb van annyi édes jelleg amennyi elég.
nem kell bele bors - mert a húsleves alaplében van. oké?
Nem kell bele erős - Aki erősre akarja az majd tesz bele magának utólag, aztán szarjon sünt.
Nem kell tejföl - mert finom anélkülis
nem kell beszólni - :)

Frissen sült házi kenyérrel fogyasztandó.

2010. december 30., csütörtök

Zselés szaloncukor - málna ízben

Szaloncukor vagy bonbon? :) 
Nem is szeretem a szaloncukrot! Nem is tervezem, hogy készíteni fogok többet. Maximum ajándékba, mint ezt is, mert ez jó. Nővérem kapta, meg úgy a család. Ízbolygó receptje alapján készült. 16 db lett.

  
Kb. 20-30 dkg fagyasztott málna (ha nincs friss), 3-4 lapzselatin, 1 evőkanál méz és csokoládé a bevonáshoz. 
A málnát felengedjük majd egy lábasban odatesszük a tűzre. Beleteszünk 1 kanál mézet és tovább forraljuk. Nem tettem bele több mézet, mert nem szeretjük ha édes. Kb. 10 percig forraljuk utána átpasszírozzuk egy szűrőn. Kb. 2 dl málnavelő lett. A magokat kidobjuk.

3 db lapzselatint beáztatunk hideg vízbe, kb. 5 percre. Majd kivesszük, jól kinyomkodjuk és összekeverjük a velővel. Ha szükséges utána melegítünk még.

Négyzet alakú jégkockatartóba beletöltjük és hűtőbe tesszük pár órára. 

Bence zselétémában nagyon otthon van, így javasolta, hogy a zselé kockákat ne nyomkodjuk ki a formából, hanem alulról kicsit melegítsük meg és szépen kicsusszannak.
Ezt követően olvasztott csokiba mártogatjuk, visszatesszük a hűtőbe és kész is.

2010. december 23., csütörtök

Zserbógombóc

Na ennek az ajándéknak nagyon fog örülni a családom! :)))) 84 db lett! (mínusz, amit Bence ellopkodott, mondván rosszul sikerült a csokizás ;))
Sok helyen láttam már ezt a receptet, de én először Dokinál láttam meg Egy az egyben tovább adom, ez így jó ahogy van. :)
Szóval még nem vagytok elkésve, gombócgyártásra fel. Sikeretek lesz. :) 


Hozzávalók:
15 dkg aszalt sárgabarack
15 dkg darált dió
2 ek narancslikőr vagy helyette konyak/rum
1 ek víz
2 ek porcukor
1 ek. baracklekvár
fél tk rumaroma/rum

A csokibevonathoz:
15 dkg ét tortabevonó/étcsoki
1 tk olaj

1. A barackokat meglocsoljuk az alkohollal és a vízzel és állni hagyjuk kb. 1 órán át.
2. Késes aprítóval, kávédarálóval, vagy ami van, jól szétaprítjuk az aszalt barackokat, majd hozzáadjuk az összes többi hozzávalót, úgy, hogy gyúrható legyen a massza.
3. A masszából pici golyókat formázunk, majd betesszük a hűtőbe őket, hogy könnyebb legyen a csokibevonás.


4. Kb. 1 óra múlva a tortabevonót/étcsokit egy kicsike lábosban gőz fölött megolvasztjuk és belekeverjük az olajat. És itt jön az attrakció!
Helyet csinálunk a pulton: balkéznél a lehűlt gombócokkal teli tálca, mellette fogpiszkálók, középen a csokit tartalmazó lábos, jobbkéznél másik tálca, rajta a hungarocell.
5. A gombócba beleszúrjuk a fogpiszkálót, a csokis lábost kicsit megdöntjük, megforgatjuk a csokiban a golyót és gyorsan beleszúrjuk a hungarocellbe. Ha mind megvan, akkor visszatesszük az egészet a hűtőbe, majd ha megdermedt a csoki, megesszük egyszuszra.

Én az új gépemmel olvasztottam, mártogattam direkt a csavart végű merítőkével és rácsra tettem. :)

2010. december 21., kedd

Kekszes süti

Régen Anyukám sokszor csinált ilyet nekünk. Ragadtunk a csokitól... :) Emlékszem mikor betette a mélyhűtőbe, én percenként rohangáltam le a pincébe megnézni, hogy kész van-e már?! :)
Kicsit változtattam a recepten a keksz arányok tekintetében (eredeti receptben csak durvára tört keksz szerepel). Finom, finom ez is, így kevésbé ragadós. :) És rém egyszerű elkészíteni.

Hozzávalók:
2 dl víz vagy tej
20 dkg porcukor
5 dkg cukrozatlan kakaó
1 kocka ráma (25 dkg) 
2-3 evőkanál rum
35 dkg durvára tört háztartási keksz
15 dkg darált háztartási keksz

A vizet összekeverem a porcukorral és folytonos kevergetés mellett felforralom. Beleteszem a kakaót, az olvasztott rámát és a rumot és ismét felforralom. 
Beleborítom a kekszet, átforgatom és egy folpackkal kibélelt őzgerinc formába öntöm. Jól lenyomkodom és 2-3 órára beteszem a hűtőbe, vagy fél órára a mélyhűtőbe. :) 

2010. december 20., hétfő

Juhtúróval töltött szűzpecsenye

Mondhatnánk azt is, hogy előkarácsonyoztunk. :)
Mivel tele van a mélyhűtő és kell a hely, körbenéztem mit is lehetne ma megcsinálni ebédre, így advent 4. vasárnapján. 
Találtam karajcsontot és szűzpecsenyét...Lett finom húsleves és juhtúróval tölttött szűzpecsenye, barna rizzsel és mivel kaptam ajándékba kolleganőmtől ribizlit, így csináltam egy ribizlis pitét is. Ki is feküdtünk mindketten, úgy bekajáltunk. :) /Gizmó cic is lefetyelte a húslevest majd kifeküdt ő is./

Hozzávalók:
kb. 50 dkg szűzpecsenye (sertés)
1 brindza (10-15 dkg?)
2-3 evőkanál tejföl
magos mustár
steak fűszerkeverék (ezt mi nagyon szeretjük)
kb. 15 dkg szeletelt bacon

Egy őzgerinc formát kibéleltem zsírpapírral, úgy hogy majd a forma tetejére is rá tudjam hajtani,  és belerakosgattam a bacon szeleteket. 

Bence kiklopfolta a szűzpecsenyéket és bekente a magos mustárral, majd rászórta a fűszerkeveréket. 

Közben én a juhtúrót összekevertem 2-3 evőkanál tejföllel, majd a hússzeleteket belerakosgattuk a formába és megtöltöttük juhtúróval. 


Beborítottuk először a hússal, majd ráborítgattuk a baconszeleteket is. Nem volt hústűnk, de nem is hiányzott. 
Az előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük lefedve. Én benne hagytam az őzgerinc formában, de akár ki is lehet tenni tepsibe és úgy sütni tovább. Azért nem tettem ki, mert levet engedett és megegyeztünk Bencével jó lesz ez a szaft a rizsre. :) Tehát 25 perc után addig sütjük, míg a bacon jól megpirul.

2010. december 19., vasárnap

Ajándékokat kaptam

Szóval mikor megláttam Gesztenyénél ezt az elektromos csokifondű masinát, azonnal jeleztem Bencének, hogy én ilyet nagyon szeretnék. :) Az Ancsinak meg csak mutogattam. Meg is lett rendelve, amilyen gyorsan csak lehetett.
A bonbonkészítéshez ez igen nagy segítség lesz nekem, már látom előre. A két fokozatból az egyik olvasztja a csokoládét a másik tartja a hőfokot. Óje. :)

 megkaptaaam!

Szóval rendelés alatt állt a dolog. Ancsi izgult, hogy megkapom-e (hiába mondtam, hogy megkapom) és addig is adott nekem egy ilyet. Az ott romlott csokoládépasztilla és romlott aszalt sárgabarack. ;)))) De nagyon-nagyon köszönöm! Fogom használni ezt a fondüt is! :)

 Ancsi ajándéka

Majd hazajött Bence és átadta ezt (egy újabb bonbon forma!!):


meg ezeket a csomagolópapírokat (bonbonokhoz):


Köszönöm Nektek!:)

2010. december 18., szombat

Mogyoróvaj házilag (Bence)


A mogyoróvaj - Amerika kedvence - itthon is egyre népszerűbb. Én is csak kb 1 éve ismertem meg Emőke jóvoltából, azóta bekerült az alapvető élelmiszerek közé.
A legtöbb ember a krémes állagú mogyoróról a nutellára és a "kiskmókusok kenyérre is kenhetik" mogyorókrémekre asszociál, úgyhogy első kóstolásra meglepő lehet. A mogyoróvaj sós és  ha igazán jó akkor rendesen összetapad tőle az ember szája. De egyaránt használható sós és édes ételekhez is.

Reggelire szeretek a klasszikus PBJ (Peanut Butter Jelly) szendvicset enni (egész pontosan az én változatom: kifli+mogyoróvaj+eperlekvár) - ettől igazán tele lesz  az ember energiával.
De szoktam olyat is, hogy megkenem a kenyeret mogyoróvajjal, vajkrémmel, pici majonézzel és  uborkát, paradicsomot, hagymát, szalámit, sajtot halmozok rá vékony rétegekben.

A bolti mogyoróvaj persze indokolatlanul drága, úgyhogy házilag készítem (tisztán finomabb is).  A fél kg sós pörkölt földimogyoró kb 350ft a L*dlben, jó minőség de tényleg, csak úgy enni is finom. Fél kg mogyoróból fél kg mogyoróvaj lesz  -( Mínusz az az 1 g ami az edényre rátapad.)

Hozzávalók:

Amerikai földimogyoró (pörkölt, sózott)

Elkészítés:
Előtte

Beleteszem a mogyorót az aprítóba (kényelmesen 30dkg fér bele, teljesen nem érdemes teletömni.) és kb 10 percig nyomom a gombot.  De tényleg. Semmi egyéb trükkje nincs, csak nem szabad türelmetlennek lenni. Először csak apróra darált mogyoró lesz, nem kell megijedni és főleg nem kell olajat vagy egyéb hülyeségeket belerakni. Persze a boltiban is van némi olaj, sőt cukor is, de így csak olcsón növelik a térfogatot. Persze ha valakinek úgy jobban ízlik, még mindig megcukrozhatja-olajozhatja utólag.


Utána
Az olaj benne van a mogyoróban, ha ehhez még hozzáöntünk, akkor folyós, olajos vacak lesz, és végül sosem lesz elég krémes, szájratapadós. Szóval türelmesen berregtetni kell tovább a darálót - először hullámozni kezd, aztán örvényleni, majd ismét hullámzani, míg végül beáll a teljesen sima állag.

Jó étvágyat!

Emőkebá

UPDATE: ebből a mogyoróból készítjük (lidl)



UPDATE: katt ide:  ÚJ POSZT!

2010. december 17., péntek

"After eight" házilag

update:  újrafotózva, újrakészítve..kicsit máshogy. A töltelék: fondant* + borsmenta kivonat**
(csak mert kicsit jobban utána olvastam a wikipedián...és bizony ez sem rossz és kicsit gyorsabb is. :) 

*fondant: folyósabb fajta, amelyet mignonok bevonásához is használnak.  Desszertmesternél vettem.
**borsmenta kivonat (pure peppermint extract) Culinaris


Próbaverzió volt, mert kíváncsiak voltunk, hogy ebben a mini táblás polikarbonát formában (jobb oldali) lehet-e töltött csokit készíteni. És lehet. :)

A csokoládét megolvasztom és temperálom. A fondantot épp csak megolvasztottam, hogy folyósabb legyen. 1 evőkanál fondanthoz 1 tk borsmenta kivonatot tettem. A megdermedt csokihüvelybe töltöttem. A csokoládét újratemperáltam és lezártam a táblás csokit. Tökéletes. :)

update ismét: Még tökéletesebb, többet is készítettem, és tettem a 2,5 evőkanál fondanthoz 1 tk habtejszínt, ettől folyós maradt a krém, de talpazható. Juhúú!! :))



------------------o----------------------o------------------o-------------------
A RÉGI POSZT, bonbonozásom kezdetén:)
/manapság teljesen másképp készítem a bonbonjaimat, de fent hagyom ezt a régi posztot, mert ez is én voltam/



Hozzávalók:
2 evőkanál sűrített tej, kb. 10-15 dkg porcukor, 1/4 teáskanál borsmenta kivonat, 1/4 teáskanál vanilia kivonat és kb 1 evőkanál szobahőmérsékletű vaj. Ezeket jól összekeverem egy kanál segítségével. 

Vízgőz felett megolvasztottam a csokoládét és kikentem egy ecset segítségével a formát. 
Betettem a hűtőbe kb 10 percre.
A mentás keveréket nyomózsákba tettem és a bonbonforma 3/4-éig megtöltögettem. Visszatettem 1 órára a hűtőbe, majd lezártam a bonbonokat a maradék olvasztott csokival.


update: kb. 10 dkg jó minőségű csokoládé (58 %) az olvasztáshoz - bevonáshoz
kivonatok: Culinarisban kapható

2010. december 16., csütörtök

Chocolate chip cookies

Eddigi legjobb kuki recept. :) Ezt szoktam variálni, áfonyával, mogyoróval..stb.

Me want cookie! :D We like it... :)

Hozzávalók:
22,6 dkg szobahőmérsékletű vaj
15 dkg kristálycukor
15 dkg barnacukor
2 tojás
1,5 teáskanál vaníilia kivonat
29,5 dkg liszt
1 teáskanál szódabikarbóna
0,5 teáskanál só
27 dkg csokoládé pasztilla


Kapcsoljuk be a sütőt és béleljünk ki tepsiket sütőpapírral.

Tegyük a tálba a vajat és elektromos habverővel keverjük addig, míg jó krémes nem lesz. Adjuk hozzá a kristály- és a barnacukrot is és keverjük kb 2 percig. Majd tegyük bele egyesével a tojásokat is. Hozzáöntjük a vanilia kivonatot is és tovább keverjük. 

Amíg a gép kever, egy másik edénybe tegyük a lisztet, keverjük bele a szódabikarbónát és a sót. Majd szépen adagoljuk bele a tojásos, cukros keverékbe. A csokoládé pasztillákat a legvégén rakom bele, azt is a gép keveri.

Tegyük a hűtőbe egy jó fél órára. Majd diónyi golyókat formázunk és a tepsire rakosgatjuk egymástól távol. Nem kell lenyomkodni, szépen kilapul majd a sütőben a hőtől.

Kb. 10-12 percig kell sütni. Nézegetni kell. :)

2010. december 15., szerda

Sajttekercs

És most jöjjön végre vmi "nem édes". :) És viszonylag egészséges. ;) A receptet kolleganőmtől kaptam, köszönet érte.
Hozzávalók:
50 dkg sajt (ne legyen füstölt)
1 doboz többízű kockasajt
3 tojás
bors
mustár
1 kis fej vöröshagyma vagy lilahagyma
15 dkg ráma - én ezt úgy ahogy van kifelejtettem, nem hiányzott, de amúgy vajat használtam volna :)))
30 dkg gépsonka

A sajtot forrásban lévő vízbe tesszük (becsomagolva 2 szatyorba kell belelógatni a lábasba) kb. fél óráig főzzük addig, hogy nyújtható legyen.
Közben megfőzzük a tojásokat. A főtt tojást összetörjük, összekeverjük a kockasajttal, az apróra vágott hagymával, musttárral és az olvasztott vajjal, sózzuk, borsozzuk. Én mindent beletettem a darálóba, aztán hajrá. Egyszerűbb és gyorsabb. A darálás után annyira ízlett a keverék, meg kenhetőnek tűnt, hogy csak 2 nap után kérdeztem meg Bencét, hogy "te figyu, tettem én vajat a krémbe?" "Nem." :)))
Kivesszük a vízből a sajttot és kinyújtjuk. Nem kell félni, nem tapad le, simán nyújtható...Majd megkenjük a krémmel, és rátesszük a sonkaszeleteket...

..majd feltekerjük. Hűtőbe tesszük egy estére és másnap vékony szeleteket vágunk belőle. Nagyon finom! :)