2012. április 17., kedd

Medvehagymás pogácsa

Reninél láttam meg ezt a medvehagymás pogácsát. Másnap beugrottam a piacra és 3 nagy csokor medvehagymával bűzölögtem hazáig. Van már egy medvehagymás pogácsa a blogon, de ezzzz, ez más, ez jobb, ez pikk-pakk elfogyott! :))) Bencének nem is jutott belőle. ;)


Aztán a lépés úgy jött ki, hogy itthon nem volt idő kisütni, így vittem a megkelt tésztát magammal és Anyukáméknál sütöttem ki. Az első tepsi azonnal, még melegen elfogyott, épp akkor érkeztek meg tesómék. :)

Hozzávalók:

50 dkg liszt
2,5 dkg friss élesztő 
1 kisebb csokor medvehagyma
25 dkg vaj
2 dl tejföl
2-3 mk só
1 ek fehérborecet
2 tojás sárgája
reszelt sajt
1,5 dl tej
+ tojás a kenéshez

Langyosítsuk meg a tejet, tegyünk bele egy kockacukrot, keverjük el, majd morzsoljuk bele az élesztőt és futtassuk fel.
A lisztet morzsoljuk el a vajjal és adjuk hozzá a tojások sárgáját, tejfölt, ecetet, felfuttatott élesztőt, sót és a darabokra vágott medvehagymát.


Dagasszunk belőle lágy tésztát (tényleg lágy lesz, fog kelleni még hozzá liszt) majd takarjuk le egy konyharuhával és kelesszük duplájára.


Nyújtsuk ki a tésztát, majd hajtsuk félbe és ismét félbe. Takarjuk le és pihentessük 30 percet. Ezt ismételjük meg még egyszer. Ezt követően lisztezett felületen nyújtsuk ki a tésztát, majd szaggassuk ki és kicsit sodorjuk meg az oldalát.


Helyezzük sütőpapírral bélelt tepsibe, kenjük meg felvert tojással és szórjuk meg reszelt sajttal. Pihentessük 20 percet. 180 fokra melegített sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük. 

A medvehagymáról, hátásáról, felhasználásáról bővebben itt olvashattok.


Tipp: szerintem tökmaggal is finom lehet ez a pogácsa...bár mi a biztonság kedvéért lefagyasztottunk egy kisebb adag medvehagymát. :)

2012. április 15., vasárnap

Kávés-mascarponés bonbon

Ez a kávés-mascarponés bonbon szó szerint telitalálat. Még azoknak is, akik nem szeretik a kávé ízét. Ezért volt jó tesztalany a nővérem. :)

Hozzávalók (21 db):

kb. 8 dkg tejcsokoládé
15 dkg mascarpone
4 evőkanál kávé
fél tk vanília kivonat

kb. 20 dkg tejcsokoládé 
a csokoládéhüvelyekhez

Először elkészítjük a krémet. A kávét lefőzzük és félretesszük. Gőz fölött megolvasztjuk a csokoládét. Hozzáadjuk a mascarpone krémet és végül a kávét. Jól összekeverjük, majd hűtőbe tesszük egy éjszakára. (nekem így jött ki a lépés)

Tipp: Figyeljünk arra, hogy ne adjunk túl sok kávét a krémhez, mert akkor túl híg lesz. Ebben az esetben olvasztott tejcsokoládé hozzáadásával formázhatóvá tehetjük a krémet.

Előkészítjük a polikarbonát formát. A tejcsokoládét megolvasztjuk és temperáljuk. (képes temperálás polikarbonát formában: itt található, képes beszámoló szilikonos formában: itt található).


Elővesszük a krémet a hűtőből. Habzsákba töltjük és 12-es csillag díszítőcsövet használva megtöltjük a csokoládéhüvelyeket.



Majd kávéízű csokoládészemekkel díszítjük (elhagyható).



Ha nincs formánk, akár vehetünk kész csokoládéhüvelyeket is. (pl Ázsia Bt.)  


Vagy készíthetünk csokoládéhüvelyt papírkapszli kikenésével is. Ebben az esetben minimum 2x kell kikenni a papírkapszlit csokoládéval. És csak teljes dermedés után szabad eltávolítani a papírt.


2012. április 13., péntek

Trüffeles palacsintatorta

Életem legjobb palacsintatortája. Erről ennyit, nincs több mondandóm róla. :) Bence szerint pedig nem is palacsintatorta, hanem a hatlapos süti extrém tizennyolclapos változata. :) Hát lehet igaza van. :))


Hozzávalók:

Palacsinta: a már bevált vékony palacsinta recept duplázva, így lesz kb. 24 db


25 dkg finomliszt
4 nagy tojás
2 tasak vaníliáscukor
2 csipet só
50 dkg hideg tej
8 dkg olvasztott vaj (4 evőkanál)
pár csepp olaj a sütéshez

Tegyük egy keverőtálba a lisztet, tojást, vaníliás cukrot és a sót. Robotgép segítségével kezdjük el keverni, majd folyamatosan adjuk hozzá a tejet és végül az olvasztott vajat. Addig keverjük, míg sima palacsintatésztát nem kapunk. Takarjuk le, és hűtőszekrényben pihentessük 2 órán át.  A tészta akkor jó, ha állaga a főzőtejszín sűrűségéhez hasonlít. (Ha szükséges, kis tejjel higíthatjuk.) Majd süssük ki.

Amaretto-s csokoládéhab:

2,5 dl habtejszín
3 evőkanál kakaópor
3 evőkanál porcukor
2 evőkanál amaretto likőr

A habtejszínt előző este behűtjük!!! (12 órára) Másnap habbá verjük, hozzáadjuk a cukrot, kakaót és a likőrt, majd félretesszük.



Csokoládés ganache krém: 

2,5 dl habtejszín
20 dkg jó minőségű étcsokoládé (65%)
1 evőkanál méz
5 dkg vaj
A csokoládékrémhez közepes lángon felforraljuk a tejszínt egy vastag aljú lábasban. Lehúzzuk a tűzről, belekeverjük az apróra tördelt csokoládét, mézet és végül a vajat.

ELKÉSZÍTÉS: 1 réteg palacsinta, nagyon vékony ganache krém, nagyon vékony amaretto hab, majd ismét palacsinta, ganache krém, amaretto hab. Ezt addig folytatjuk míg van krém. :) Kb. 18-20 palacsintához elegendő. Mivel hajnali 3-kor készítettem, úgy döntöttem feladom, így ahogy a képen is látszódik a felétől már felváltva rétegeztem a krémet. :) Végül körbekenjük a maradék amaretto habbal (célszerű egy kis adagot félretenni a végére) és megszórjuk kakaóporral.


Pisztácia pasztás trüffel golyó:

A trüffelem receptje és elkészítése a nosalty oldalán található. Annyi különbséggel, hogy nem darált liofilizált ribizlibe lett forgatva a trüffel, hanem kakaóporba és a krémhez magához hozzá lett adva 2 tk pisztácia paszta, amitől igen marcipánízű csokit sikerült alkotni.(Pisztácia paszta a Food-Packnál kapható)


Na, ki kér egy falatot? :)

 ötlet: innen

2012. április 10., kedd

Foszlós kalács

Évek óta volt kolleganőm kalácsát készítem. Gyorsan kész van és finom is. Én ki szoktam egészíteni ezt a receptet rummal és citromhéjjal. Van már a blogon egy kalács (azt hittem már ez is felkerült), de ez a jobb. :)


Hozzzávalók:

50 dkg liszt
3 dl tej
5 dkg friss élesztő
késhegynyi só
1 egész tojás + 1 tojás sárgája
5 evőkanál cukor
1 tk rum
fél citrom reszelt héja
10 dkg vaj
1 egész tojás a kenéshez

A tejet 1 evőkanál cukorral meglangyosítjuk. Belemorzsoljuk az élesztőt és meleg helyen felfuttatjuk. Belekeverjük a lisztbe, majd hozzáadjuk a tojásokat, maradék cukrot, rumot és a citrom héját. Jól kidolgozzuk, míg sima nem lesz és hólyagokat vet. Ekkor lassan beleöntjük az olvasztott, langyos vajat és újból simára dolgozzuk. Tetejét kicsit meglisztezzük és meleg helyen megkelesztjük.


Belisztezett deszkán 3 részre osztjuk és megfonjuk. Amikor beraktuk a tepsibe, újból megkelesztjük. Tojással megkenjük és 190-200 fokos, enyhén gőzös sütőben kb 25-30 perc alatt megsütjük.(Ha a teteje nagyon pirulna, de a belseje még nyers, tegyünk rá alufóliát és úgy süssük tovább).

2012. április 8., vasárnap

Tojáslikőrös bonbon

Van már a blogon egy tojálikőrös bonbon recept. Az kicsit másképp készül, kicsit folyósabb. De talán függ a tojáslikőr állagától is. Ez most egy sűrűbb tojáslikőr, egyenesen Németországból kaptam PralinéZsuzsitól ajándékba nyuszis üvegben (csak mert "elsírtam" magam, hogy a lidl-be vissza kellett vinni a tojáslikőrt, mert romlott volt. Ezúton is köszönöm!! Ja, lidl..jelentem Titok Lujza az új nevem, ezen a néven vették vissza a tojáslikőrt :)))) 
És a likőrrel együtt megkaptam a mágneses formáimat is. Juhééé... Ilyen szépségeket lehet gyártani. :)


Hozzávalók (24 db)

8 dkg fehér csokoládé
0,6 dl tojáslikőr
2,5 dkg puha vaj

kb. 20-25 dkg fehér csokoládé a hüvelyekhez.

Elkészítjük a krémet. A tojáslikőrt kb. 1 percig forraljuk. Hozzáadjuk a vajat és az apróra tördelt fehér csokoládét és a krémet addig keverjük, míg a csokoládé felolvad. Félretesszük hűlni. 

Előkészítjük a polikarbonát formát. A fehér csokoládét megolvasztjuk és temperáljuk. (képes temperálás polikarbonát formában: itt található, képes beszámoló szilikonos formában: itt található).

Beletöltjük a krémet helyet hagyva a lezáráshoz.


Hűtőbe tesszük, kb. 30 percre, hogy megdermedjen a krém. Ezt követően lezárjuk a bonbonokat az újratemperált csokoládéval.



Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk!

forrás: Pralinék és Bonbonok

2012. április 2., hétfő

Kinder tojás házilag + üreges csokitojás készítése

Szeretitek a kinder tojást? Engem igazából mindig is a "meglepetés" része érdekelt, gyorsan összeraktam a játékot és csak utána tértem át a csokoládé elfogyasztására. :)  Jelen esetben az aprócska "meglepetés" mellé a fehér csokoládéba öntöttem egy zacskó robbanós cukorkát, mert azt mi nagyon szeretjük.


Hozzávalók (6 db):
15 dkg tejcsokoládé
5 dkg fehér csokoládé
(mindkét esetben jó minőségű belga callebaut csokoládé, ez fontos)
1 zacskó robbanós cukorka (elhagyható)

Előkészítjük a polikarbonát formát. A tejcsokoládét megolvasztjuk és temperáljuk. (képes temperálás polikarbonát formában: itt található, képes beszámoló szilikonos formában: itt található).
 
 a kész csokoládéhüvelyek
A fehér csokoládét épp csak megolvasztjuk és amikor már lehűlt, de még folyós, kenhető állagú, beleöntjük a robbanós cukrot. Összekeverjük és félig félig megtöltjük a formát.

Egy ecset segítségével egyenletesen elkenjük a fehér csokoládét és visszatesszük a formát a hűtőbe kb. 20 percre, amíg megdermed a csokoládé.


Kifordítjuk a tojásokat a formából. Akár össze is ragaszthatjuk, vagy sztaniolpapírba is csomagolhatjuk. Ha ragasztjuk, akkor fogpiszkálóval vékonyan kenjük be a tojás szélét olvasztott csokoládéval és illesszük össze a két tojást. Tehetünk bele gumicukrot vagy bármi apróságot. :) És tegyük vissza a hűtőbe.


 
ÜREGES CSOKITOJÁS

Még télen láttam Farkas Vilmos blogjában, hogyan is kell egy egyszerű hobbiboltban is beszerezhető 250-450 forintos műanyag formából csokimikulást készíteni. Be is szereztem egy jó 10-12 cm-s duci mikulást, készítése azonban elmaradt, mert hóembereket gyártottam. :)) Aztán PralinéZsuzsinál is láttam, sőt kaptam tőle ajándékba is egy üreges szív formát. Tojás formából meg vettem nagyobbat és kisebbeket. /Még januárban vettem a nagyobbat 250 ft-ért (mikulással együtt) most 450 ft volt a kisebb tojás. :) Ez is drágult, nemcsak az igazi. ;)) (én amúgy az Árkádban vettem, hátul az interspar fölött található hobbiboltban, repülőt is láttam! :))


Előkészítjük a műanyag formát. A tejcsokoládét megolvasztjuk és temperáljuk. (képes temperálás polikarbonát formában: itt található, képes beszámoló szilikonos formában: itt található). Temperálás nélkül nem fogjuk tudni kiszedni a formából a csokit!!!
Ezt a formát is elő kell melegíteni (pl. hajszárítóval), de ne túl forróra. Majd a forma egyik felét töltsük majdnem tele csokoládéval.

Illesszük össze a formákat. Vegyük kezünkbe és forgassuk körbe-körbe, hogy a csokoládé szépen egyenletesen elterüljön. 
Ez jó pár percet vesz igénybe. Tehetjük hűtőbe is, de akkor minimum percenként forgassuk meg a formát. Addig hűtsük (kb fél óra - 1 óra) amíg a csokoládé el nem engedi a formát.  A képen ez jól látható.


Utána óvatosan nyissuk szét a formát.


Majd óvatosan emeljük ki a tojást. 
A formát nem érdemes elmosni, elég ha áttöröljük. Érdemes tehát beszaladni hobbiboltokba. :)

Húsvéti ajánlat: Gionetta hívott meg erre a "játékra". Igazából nem tudok sok mindent ajánlani húsvétra a répatortán, kalácson és a tojáslikőrös bonbonon kívűl, mert Anyukáméknál szoktunk sonkát-tojást...stb. enni. Tavaly írtam egy húsvéti ajánlót, abból is lehet szemezni. :) Tovább nem adom senkinek, mert úgy látom már szinte mindenki megkapta. :)

2012. március 29., csütörtök

Erdei gyümölcsös-kókuszos golyó

Nagy nehezen hozzájutottam az újonnan megjelent Fahéj Magazinhoz. Új gasztromagazin, gondoltam ezt is megveszem, mint a GoodFood-ot. Tetszik az újság. Megérte. Igényes.
Mivel mostanában halálomon vagyok a fáradtságtól, így vmi extra gyorsan elkészíthetőt kerestem benne. Találtam is, csak hozzávalókat nem. :) Így átvariáltam a receptet. 




Hozzávalók kb. 50 db-hoz

25 dkg cukrozott babapiskóta
20 dkg fagyasztott erdei gyümölcs
kókuszreszelék

(eredeti recept: 25 dkg háztartási keksz - 25 dkg porcukor - 20 dkg erdei gyümölcs - kókuszreszelék)

A babapiskótát késes aprítóban ledaráljuk. A fagyasztott gyümölcsöt szintén, majd ráöntjük a piskótára. Várunk 5-10 percet míg a gyümölcs kiolvad, így máris formázható lesz a keverék. Ha nem találjuk elég édesnek, cukrozzuk meg. Formázzunk golyókat és hempergessük meg kókuszgolyóban. 


 

2012. március 28., szerda

Mozart bonbon - Mágneses polikarbonát forma

Karácsony óta íródik a bejegyzés. :))) De akkor most gyorsan kiegészítem ezt a posztot az általunk kedvelt Mozart-golyóval (amit már korábban is elkészítettem). A golyót újra fogom készíteni, mert akkor még nem tudtam azt, amit ma már tudok. :) És a kép is zavar. :)
Ezért most ezt a posztot a Mozart bonbon (magunk között Bartók-bonbon) képével és a hamis receptjével egészíteném ki, mivel ezt is a mágneses formában készítettem. Valamint az első gömb polikarbonát formámban is ez készült. A csokin pedig látható Bencém is, ahogy épp ordít. Ezért a képért érdemes ide kattintani. :)

 Ezek a bonbonok mind a mágneses formával készültek! (ovális, szív, négyzet)  



  
Mivel polikarbonát formában készült az egész, szinte csak beledobáltam a csokoládéhülyebe az alapanyagokat. 
Amire szükség van: marcipán, nugátkrém (keményebb változatot használtam), esetleg pisztácia-marcipán (pár szem pisztáciát mozsárban jól összetörünk és hozzágyúrjuk egy adag marcipánhoz - ettől lesz zöld, de ez el is hagyható)

Előkészítjük a polikarbonát formát. Az étcsokoládét megolvasztjuk és temperáljuk. (képes temperálás polikarbonát formában: itt található, képes beszámoló szilikonos formában: itt található).
A nugátkrém egy részét épp csak megolvasztjuk, hogy kenhető legyen. Ne legyen forró, ha mégis, várjunk vele. Egy ecset segítségével kikenjük a kész csokoládhüvelyt vékonyan.
A marcipánt és a pisztácia marcipánt két zsírpapír között kinyújtjuk, kis kockákra/téglalapokra vágjuk és a sima marcipánra ráhelyezünk egy kis darabka nugátkrémet, beborítjuk a pisztácia marcipánnal, kicsit összegyúrjuk és a formába helyezzük, eligazítjuk és helyet hagyunk a lezáráshoz. A csokoládét újra temperáljuk és lezárjuk a bonbonokat.

És akkor a mágneses forma használatáról:

Szóval szert tettem egy ovális mágneses polikarbonát formára. Food-Pack-ban vettem. Szemeztem vele egy ideje, ott "porosodott", szerencsére nem akarta senki megvenni...és végül úgy döntöttem az enyém lesz, nem másé. :P A legkedvencebb formám azóta.
Ha minden igaz hamarosan bővül a kollekcióm egy szív és egy négyzet formával is, juhé!! Köszönöm!


A forma lényege, hogy szép transzferfóliázott, egyedi bonbonokat tudunk készíteni, anélkül, hogy mártogatni kellene a bonbont, rásimítani a fóliát stb. Szóval sokkal egyszerűbb a módszer, persze drágább is. :) 

A mágneses lapot leválasztjuk a formáról.


Ráhelyezzük a méretre vágott transzferfóliát, úgy, hogy a domornyomott részre kerüljön majd a csokoládé.


                                  Amint elhelyztük a fóliát a mágneses fedőlapot visszapattintjuk.


És a továbbiakban ugyanúgy használjuk a formát, mintha sima polikarbonát formát használnánk. 

Amikor elkészültünk a bonbonnal, a mágneses fedőlapot leemeljük, lehúzzuk a fóliát.


És kirázzuk a bonbonokat.


                                              A karácsonyi kollekcióban jól mutatott: