2010. november 24., szerda

Korhelyleves - Bence módra

Hozzávalók:
40 dkg savanyú káposzta (házilag savanyított a legjobb)
2 kis fej hagyma
pár gerezd fokhagyma
1 szál puha parasztkolbász (sparos)
diónyi zsír
nagy marék kockázott bacon
1 szelet zeller apróra vágva

Már a hagymapucolás előtt feltettem kb fél liter vizet forrni, amibe a szokásos húsleves alaplékocka ment amint felforrt.

A libazsíron megküldöm a bacont hogy piruljon aztán közben rá az apróra vágott hagymát, (és egy szelet apróra vágott zellert ). 
Közben lehúzom a kolbász héjját és felaprítom, és a kb üveges hagymára rászórom, aztán az egész hagy piruljon kicsit, no meg a kolbász is engedjen szép piros zsírt.

Amikor a kolbász kezd szépen pirulni rászórom a káposztát meg a fokhagymát és kicsit megfonnyasztom, végül felöntöm a húsleveslével + még fél liter vízzel.
Tépek még bele egy babérlevelet és ezzel be is fejeztem a fűszerezést, mivel a kolbászban bőven elég pirospaprika, só, meg köménymag, a húsleves alapléről nem is beszélve.

Kb 10 percig rotty amíg a káposzta meg nem puhul, mert aztán már kész is.
Rántás nincs - (ez nem menza hogy állományjavítsunk) - tálaláskor meg mindenki ízlés szerint tejfölöz.

2010. november 23., kedd

Bejgli

Sose csináltam még bejglit. Mindig olyan bonyolultnak tűnt. Legalábbis, ahogy Anyukám csinálta. :)
Ez a mostani recept, amit tavaly kipróbáltam egy kolleganőm bevált receptje alapján készült. :)
Szívbajos sem vagyok, mindjárt kezdésnek csináltam 6 rúddal, lesz ami lesz alapon. :)) Elfogyott. Bár a tészta csak megrepedt, mindegy. Jó ez. :)


1 kg réteslisztet elmorzsolunk 36 dkg zsírral. Beleteszünk 4 egész tojást, két fél marék porcukrot, 1 vaniliás cukrot, pici sót, 5-6 kávéskvanál rumot és 4 dkg élesztőt langyos cukros tejben megkelesztve, 1/2 citrom levét és a lereszelt héját és tejföllel összegyúrjuk, hogy jól nyújtható tésztát nyerjünk.
Hat egyforma cipót formálunk és 35-40 percet langyos helyen kelni hagyjuk.


Mák: 1/2 kg kristálycukorból, kb 1 dl vízzel szirupot főzünk. Beleteszünk fél kg darált mákot, fél citrom reszelt héját, 3 szem szegfűszeget apróra megtörve, 5 dkg mazsolát (elhagyható), ha van egy nagyobb birsalmát lereszelve, ha nincs akkor jonatán almát főzünk bele. Kis lángra tegyük és állandóan keverjük, hogy ne égjen le.

Dió: fél kg kristálycukorból szirupot főzünk, beletesszük a fél kg darált diót, fél citrom reszelt héját, 1 vaniliás cukrot, 4-5 kávéskanál rumot és a reszelt birsalmát vagy almát. Ugyanúgy főzzük mint a mákot.

A mákot és a diót főzzük meg legelőször, mert lassan hűl ki és a tésztára csak hidegen lehet rákenni.

A tésztát vékonyra kinyújtjuk és a mák, illetve a dió 1/3-val megkenjük és felcsavarjuk, alulról kezdve. Tojássárgájával a tetejét megkenjük és vékonyhegyű villával megszúrkáljuk. 3/4 órát kelni hagyjuk a sütőlapon és mielőtt a sütőbe tesszük újra megkenjük a tojássárgájával, hogy szép márványosra süljön.



2010. november 22., hétfő

Mogyoróvajas keksz

Egyszer a nővéremnél kóstoltam mogyoróvajat. Elsőre amilyen rossz volt olyan jó is. :) Említettem Bencének. A lidl-ben pont Amerika-napok voltak, sok-sok mogyoróvajjal. Vettünk, természetesen ízlett Bencének is. Aztán rájött, hogy el lehet ezt készíteni itthon is, így azóta nagyüzemben megy a mogyoróvaj-gyártás. :)))

Nem nagyon vagyok kekszes, de reggeli kávéhoz, teához nekem tökéletes. :)

Hozzávalók (kb 20 darabhoz): 

10 dkg finomliszt
fél teáskanál szódabikarbóna
5 dkg barna cukor
5 dkg mogyoróvaj
5 dkg vaj
1 tojás sárgája
5 dkg darabolt csokoládé

A sütőt begyújtjuk. A lisztet, cukrot, szódabikarbónát egy tálban összekeverjük, majd hozzáadjuk a mogyoróvajat, a tojássárgáját és a puha vajat. Jól összekeverjük és a végén beletesszük a csokit.

Sütőpapírral kibélelt tepsibe golyókat formálunk, egymástól kb. 4 cm-es távolságban lerakjuk, kicsit kilapítjuk és kb. 10-15 perc alatt megsütjük.


2010. november 21., vasárnap

Francia hagymaleves

Megkértem Bencémet, hogy csináljon nekem hagymalevest, hátha gyorsabban gyógyulok. :) Bor nélkül készült, de nagyon finom lett. :)


Hozzávalók:

4 db nagyobb fej vöröshagyma
1 kis fej fokhagyma (kb 5-6 gerezd)
1 liter húsleves alaplé
2 dkg vaj
2 evőkanál olívaolaj
1-2 evőkanál borecet
szerecsendió
őrölt feketebors
reszeltsajt (ízlés szerint, kb 15 dkg)
2 evőkanál liszt
4 evőkanál tejszín
pár szelet pirított kenyér

A vöröshagymát vékony karikákra vágjuk; a vajon és az olívaolajon lassú tűzön megdinszteljük és beletesszük a fokhagymát.
Meghintjük két evőkanál liszttel, párszor megkeverjük, majd felöntjük a forró húslevessel.

Hozzáadjuk a borecetet, megfűszerezzük (bors, szerecsendió) és forrás után még 15 percig főzzük. Egy külön tálba kivehetünk pár hagymadarabot, a többit botmixerrel pépesíthetjük. A legvégén beletesszük a tejszínt és egyet rottyantunk rajta. 

A leveses tálkákba reszelt sajtot teszünk, erre merjük a levest rá pirítóst tálalunk, melyre olvaszthatunk kis sajtot és legvégén snidlinggel megszórjuk.


2010. november 20., szombat

Tiramisu golyók

Az egyik Príma Konyhában találtam ezt a receptet...és persze számos változata kering a neten is. :)
Szerintem semmi köze nincs a Tiramisuhoz...de mindegy is, ez sem egy rossz golyó. 


Hozzávalók:

35 dkg darált háztartási keksz
25 dkg mascarpone
3-4 evőkanál kávé (én majdnem fél csészével tettem bele, hogy kiérződjön a kávé)
3-4 evőkanál porcukor (én kb 2 evőkanállal tettem bele - kóstolgattam közben. nem szeretjük édesen)
2 csomag vaníliás cukor
1 ek konyak (rum volt itthon, azt tettem bele :D)
cukrozatlan kakaópor a hempergetéshez

A krémsajtot a darált keksszel, a porcukorral, a vaníliás cukorral, a kávéval és a konyakkal/rummal összedolgozzuk. (ha esetleg meleg lett a keverékünk, én kicsit betenném a hűtőbe, mert így nem olvad rá a kakaó)
Kézzel gombócokat formálunk belőle és kakaóporban megforgatjuk és hűtőbe tesszük.

2010. november 19., péntek

Spenótos galuska

Nem kell megijedni! Finom ez nagyon... :) Zöld tészta.



Hozzávalók:

25 dkg mélyhűtött spenót
15 dkg sima liszt
15 dkg rétes liszt

kevés reszelt szerecsendió
2 tojás
bő 1 dl tej
2 dkg vaj
10 dkg nyers sonka vagy bacon szalonna csíkokra vágva
bő 1 dl főzőtejszín
10 dkg kemény sajt reszelve
10 dkg ömlesztett sajt, kockára vágra vagy mozzarella golyó


A spenótot kiolvasztjuk, szitán jól lecsöpögtetjük, azután a liszttel, a tojással, a tej felével meg a fűszerekkel együtt egy tálba tesszük.



Robotgép tésztakeverő fejével sima tésztává dolgozzuk, majd hozzáadjuk a maradék tejet is, hogy nem túl híg tésztát kapjunk. 


2 liter sós vizet felforralunk. A tésztát galuskaszaggatóval a vízbe szaggatjuk, a vizet hagyjuk felforrni, majd a galuskákat szűrőkanállal kiszedjük, hideg vízzel leöblítjük. 

A sütőt előmelegítjük.

Egy serpenyőben vajat forrósítunk, átpirítjuk a csíkokra darabolt bacont (én itt tettem bele pár gerezd aprított fokhagymát).



Majd beleforgatjuk a galuskát, jól összekeverjük, megsózzuk ha kell még, főzőtejszínt keverünk bele és átöntjük egy hőálló edénybe.



Meghintjük a reszelt sajttal, ráteszünk pár darab mozzarellát.


És annyi időre tesszük be a sütőbe, hogy egy kis színt kapjon a sajt.



2010. november 18., csütörtök

Bence és a csülök - part 2

Füstölt Csülkös tejfölös káposzta füstölt oldalassal. (saját fejlesztés)

 

A múltkori csülök-próbálkozásom megtekinthető ITT

Hozzávalók:

- fél füstölt csülök (nem bátor)
- egy szál füstölt oldalalasszél
- Só - nem kell bele!
- három fej hagyma
- pirospaprika - amennyi szép színt ad neki
- paradicsomsűrítmény - kb nagy kanálnyi, amennyi szépen elkeverve jó színt ad.
- babérlevél
- csipet köménymag
- pár szem bors
- kevés zeller (kb mint egy kisebb krumpli)
- egy fej fokhagyma
- savanyú káposzta - érzéssel amennyi ránézésre jó káposzta-hús arányt eredményez.
- tejföl
- víz
- sör

Fél csülök és az oldalasszál
A recept úgy született hogy a hűtőben árválkodott egy fél csülök, de nem volt kedvem tepsisre csinálni, ráadásul ettem volna már valami savanyú káposztás főtt ételt is.
Gondoltam hát egyet, hogy legyen valami székelykáposzta szerű dolog csülökpörköltből.
Igen ám, de régóta bujkált a hűtőben egy el nem készült bablevesbe szánt füstölt oldalas szál, amit szintén fel kellett használni, így őt is besorsoltam a hozzávalók közé.

apróra vágva
Korábbi tapasztalataimból tanulva a főzés során egyáltalán nem használtam sót, mivel a füstölt csülköt és a füstölt oldalas szélt gyárilag nagyon megsózzák, így bőségesen elég volt annyi amit ezek ketten hoztak az ételbe.

A hagymát egy kis libazsíron (legutóbb nem volt disznózsír a L*DL-ben) megfonnyasztottam, rászórtam az apróra vágott csülköt és az oldalast.
Egy kisebb krumpli méretű zellert megpucoltam, apróra vágtam és beleszórtam (nem sok, tényleg csak pár kocka). 
Azért az elején, hogy rendesen szétfőljön, mivel a zeller pusztán fűszerként 
szerepel ebben az ételben.
Kell a babérlevél is

Mintha csak pörköltet csinálnék, kicsit meg is pirítottam mielőtt meglocsoltam volna némi sörrel, majd felengedtem vízzel.
Az apróra vágott fokhagymát csak ezután dobtam bele (nem szeretem a hagymával együtt pirítani, mivel sokkal kisebb és más állagú, könnyen odakap).
Tettem bele babérlevelet, meg egy kis köménymagot és pár szem borsot.


Káposzta utánpótlás
Ezután elkezdtem főzni, de az oldalas porcogói nem nagyon akartak puhulni ezért a fazékra rátettem a kukta fedőt,
és így kb 20 perc alatt készre sziszegte magát. (Eközben elkezdtem dolgozni a savanyúkáposzta utánpótláson.)

A házi savanyítású káposztámból tettem bele ránézésre annyit hogy, tetszetős maradjon a hús-káposzta arány plusz egy kis vizet öntöttem hozzá hogy ellepje.
A káposzta recept alapján történő pontos adagolása amúgy sem egyszerű, mivel ha pontosan annyit veszünk, amennyit elő van írva, akkor ideális, esetben mire oda jutunk hogy beletegyük jóval kevesebb marad - mivel erősen rájárunk a finom káposztára. Ha pedig túléli a főzésig a recept szerint írt adag, az meg azt jelenti hogy rossz a káposzta - hiszen nem lett lelopkodva:)
Nem babráltam a színekkel, tényleg így sikerült a kép

Ezt már csak addig rotyogtattam, amíg kóstolásra elég puhának nem éreztem a káposztát.

A tejföllel nem habartam be az egészet, hiszen így tovább eláll, ráadásul mindenki egyéni ízlés szerint alakíthatja ki az arányokat.  Bár semennyi sót nem tettem bele, a füstölt árúból kifőtt annyi, hogy tejföl nélkül túl sósnak mondható.

Nagyon oda kell figyelni nehogy az ember túlegye magát belőle, mert nagyon finom lett.
Ha nem eszünk hozzá kenyeret, akkor ráadásul low carb.
Na kalória mondjuk az van benne, de tény hogy szénhidrát csak kevés.

Hűl a holnapi ebéd
Emőkebá (Bence)

Emőkesaláta

Néha rámtör a salátaevés...néha. :))) Ilyenkor ilyen görögsalátához hasonló valamit szoktam készíteni. :)
Bence rosszul van, hogy tudok ugyanakkora uborkákat vágni... hihi. :)


Nem kell ehhez más nekem, csak uborka, paradicsom, feta sajt és fekete olajbogyó (mert én azt szeretem).Vagy natúr joghurttal vagy ha Bence csinál, akkor fokhagymás joghurt öntettel meglocsolom, ha úgy van kedvem.  Esetleg még rászórhatunk egy kis oreganot is. :) De szeretem így egyszerűen is.

2010. november 16., kedd

Brokkolikrémleves

Szeretjük és a hétköznapok gyorsan elkészíthető levese. Ennyi... :)


1 fej brokkoli
1 liter húsleves vagy 2 db húsleveskockából készített alaplé
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
őrölt fehérbors

feltétnek: reszelt sajt, kruton esetleg pirított bacon

A vajon megpároljuk az apró kockákra vágott hagymát, fokhagymát. Picit megsózzuk. Közben feloldjuk a húsleves kockákat 1 liter vízben, majd beleöntjük a hagymás keveréket. Felforraljuk az alaplét.
A brokkolit megmossuk, rózsáira szedjük - én a szárát nem szoktam beletenni - majd beletesszük a forrásban lévő vízbe és fűszerezzük sóval, borssal. Lefedjük és kb. 5-6 perc alatt megfőzzük. Így még szép zöld színű marad. 
Botmixerrel szétturmixoljuk, még egyszer felforraljuk és tálaljuk. :)

2010. november 15., hétfő

Túró rudi torta

Ki nem szereti a túró rudit? :) 

Kinéztem én már ezt a receptet Dr. Peppernél és Mohánál is, de persze egyikőjüknél sem a 23 cm-es toraformára készített receptet találtam :) így most az évfordulónk miatt gondoltam csak megcsinálnom ezt a túró rudit imádó Bencémnek. Tehát számolgattam, alakítgattam és végül szerintem megalkottam a 3. verziót. :) Ütős lett! :))


Hozzávalók 23 cm-es kapcsos tortaformához:

Alap:
20 dkg darált háztartási keksz
10 dkg étcsokoládé (nekem van itthon ilyen belga csokicseppem, azt használtam)
5 dkg vaj

Első réteg:

25 dkg túró
2 csomag vaniliás cukor
2 evőkanál kristálycukor
fél citrom reszelt héja
pár csepp citromlé (tényleg pár csepp, én kicsit többet tettem bele, kicsit citromosabb is lett)
2 evőkanál tejföl
2 dl tejszín
1 tasak zselatin fix

Második réteg ugyanaz, mint az első (tehát dupla adagot vásároljunk). 
A középső és a felső csokoládéréteghez is 15-15 dkg étcsokoládé és 1,5-1,5 evőkanál olaj  

Az alaphoz megolvasztjuk kis lángon a vajat, a csokoládét, majd hozzákeverjük a darált kekszet. Jól összekverjük és beleöntjük a zsírpapírral kibélelt tortaformába. Jól megnyomkodjuk.
Az első réteghez a tejszínt a zselatinnel együtt felmelegítjük, kis lángon, kevergetve, éppen csak addig, amíg a zselatin feloldódik. 
Egy másik tálban én botmixerrel jól kikevertem a túrót a tejföllel. Hozzáadtam a cukrot, vaniliáscukrot, citromhéjat, pár csepp citromlevet és még egyszer átkevertem. Ehhez hozzáöntöttem a tejszínes, zselatinos cuccot és fakanállal jól elkevertem. Majd ráöntöttem a kekszes alapra és betettem a hűtőbe.


Vártam kb 2 órát, ez alatt jól megdermedt, majd megolvasztottam a csokit az olajjal tűz fölött és ráöntöttem a tortára és szépen eloszlattam a túrós rétegen. 


A második réteget lehet azonnal készíteni, mivel a csoki elég hamar megdermedt. Tehát ugyanúgy, mint az elsőt és 2 órára betesszük a hőtőbe. 
Legvégén megcsináljuk a tetejére a csokimázat és visszatesszük a hűtőbe. 
Miután megdermed kivesszük, levesszük a kapcsos részt, sütőpapírt és ilyet kapunk: 

Aki szeretne az oldalára is csokit, hajrá, sztm elég ez így. :) Nekünk ízlett! :) És szerintem számít az, hogy milyen étcsokoládét használunk. :)