2011. augusztus 3., szerda

Cukkinis tócsni

Ezt már amúgyis terveztem elkészíteni. De most hogy Elif (Ízmorzsák) játékot hirdetett facebook oldalán gondoltam akkor a receptje alapján - kisebb változtatásokkal de elkészítem. Szombat reggelire ezt ettük, fokhagymás tejföllel. :)
Eredeti recept, megtekinthető ITT.


Hozzávalók:

2 kisebb cukkini
1 kisebb hagyma
2 tojás
2 evőkanál mastermix liszt
2 evőkanál sima liszt
2 evőkanál mester morzsa
1 ek aprított petrezselyem
1 tk pirospaprika
10 dkg feta sajt
só, bors
olaj a sütéshez

A cukkiniket megmossuk, végeit levágjuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük.
A hagymát apróra vágjuk, a sajtot elmorzsoljuk, és a többi hozzávalóval együtt a cukkinihez adjuk. Sót  a végén tegyünk bele, mert a cukkini levet enged és a sajt is sós. Erre figyeljünk. Ha mégis enged, öntsük le. 
Alaposan összekeverjük, ha szükséges tegyünk még bele lisztet. 
Egy nagy serpenyőben olajat hevítünk, melybe fél evőkanálnyi adagokat helyezünk a masszából  és a kanál segítségével lelapogatjuk a tócsnikat. (Azért fél evőkanálnyi, mert a nagyobb adagokat sztm nehezebb forgatni, jobban szétesik). Mindkét felét aranybarnára sütjük, majd papírtörlőre tesszük

És mivel a játékában egyedül játszottam...nyertem egy ilyen szépséges gyűrűt. :) A hátsót választottam:

6 megjegyzés:

Petra írta...

Zeller-alma tócsnival találkoztam már, az nagyon finom volt. A cukkinis változat is jól hangzik. Guszta, mint mindig. :)))
Ez a gyűrű nagyon különleges, gratulálok. :)))

Bianka írta...

Gratulálok

Éva írta...

Nagyon guszta lett a tócsni! Gratulálok a nyereményedhez!

Kati írta...

Guszta lett, és nagyon szép a gyűrű, gratulálok hozzá.

Panna írta...

Emőke, gratulálok nagyon szép gyűrűt nyertél!! A cukkinis tócsnid nagyon guszta, már én is készítettem. Mi akkor sült krumplival ettük, de ez a tejfölös ötlet is nagyon tetszik :))

Bence/Emoke írta...

Petra: milyen jó ötlet?!?! hmmm :) Köszönöm, nekem is nagyon tetszik!!

Bianka: köszi :)

Éva: köszönöm!!! :))

Kati: Neked is köszi! :)

Panna: köszi itt is! :) Megkaptad a csomagot?