2011. június 17., péntek

Padlizsánkrém

Már régóta szerettem volna elkészíteni, de valahogy mindig kaptunk Bence anyukájától egy üveggel. Mostanság nem, és az is igaz, hogy az jó hagymás és az Bencének kevésbé ízlik. Erre viszont azt mondta, amit hallani akar a Mamma: "Jobb, mint az Anyámé." :))) 
Kolleganőmtől kérdeztem meg a receptet, le is írtam, el is hagytam. Nem is én lennék, ha nem így történt volna. :))



Hozzávalók:

2 kisebb padlizsán (CH = 13,2 g)
őrölt bors
kb 1 közepes fej lilahagyma
2-3 fej fokhagyma
pici mustár (kb teáskanálnyi)
10 dkg majonéz (CH = 4,8 g)

A padlizsánt megmostam és egy tepsibe tettem. A biztonság kedvéért én tettem alá sütőpapírt. Valaki félbevágja és úgy süti, de én a múltkor úgy láttam a TvPaprikán Bede Róberttől, hogy csak úgy simán be kell tenni és kész.
Mellesleg sztm gazdaságosabb is, mert 180 fokon 50 perc után tök szépen le lehet húzni a héját. A félbevágottnál viszont ki kell kapirgálni a belét...akkor tuti ott marad egy csomó finom padlizsán. :)
Tehát a megpucolt megsült padlizsán lett 400 g - ez összesen 13,2 g CH.

Beletettem egy edénybe és fakanállal szétnyomkodtam. Króm evőeszközzel is dolgozhatunk, de alumíniummal ne, mert attól befeketedik.
De mivel untam a nyomkodást, beletettem az összes hozzávalót a késes aprítóba és megnyomtam a gombot.
Még egy kicsit utánasóztam és igen jó lett. Szerintem 1 napot kell állni hagyni a hűtőben.

Off:
Reggeli: 30 g lassan felszívódó CH

- 2 kis vékony szelet (6 dkg) teljes kiörlésű magos kenyér
- vékonyan a padlizsánkrém 

 Na de mire ezt megírtam jöhet a tízórai... :D:D:D

19 megjegyzés:

vanocska írta...

Még sose csináltam de mostmár ugy látom ki kell probálni,egyszer vettem egy boltit ,az nem nagyon izlett...De ez biztos nagyon finom!!!

Emoke írta...

Ez is olyan szerintem, hogy mindenki másképp csinálja. Én is kóstolgattam közben, ízesítettem, de ilyen könnyed lett az egész. :) Én azóta szeretem, amióta kaptunk Bence anyukájától. Előtte sose ettem.

Gesztenye receptjei írta...

Én imádom, sokszor készítem és én is így:-)
Nagyon jó a kép is, a kaja is:-)

Kati írta...

Mi is nagyon szeretjük, én is hasonlóan készítem, csak fokhagyma nélkül.

Mary írta...

Gusztán néz ki ! Én még nem ettem de biztos finom.:)

4Gyerek írta...

fokhagymásan sose készítettem, bár emlékeim szerint volt ahol úgy kóstoltam.
no, majd nálam is jön, de lehet hamarabb a padlizsán tartósítása üvegben télire.

Emoke írta...

Gesztenye: köszi :) /jaj-jaj, ne perelj be :D azt se tudom van-e nálad padlizsánkrém :))) Tényleg finom!/

Kati: lehet nem is kell bele fokhagyma, de mi anélkül nem élünk. :) Én még tettem volna bele. :)

Maryenne: tessék kipróbálni. :)

4Gyerek: micsoda? eltenni padlizsánt télire?!?! Hát ez tök jó lehet!!!!

Turák Kinga írta...

pont tegnap gondoltam, h kellene vennem padlizsánt és krémet belőle... én még teszek bele citrom+balzsamecet kombót is :) van, h a barátok is ezt kérik, csak a fokhagyma erősségén kell akkor állítanom :)

ja és tök jó, h így melléírod, h mennyi szénhidrát van benne! Kiru! :)

Raindrop írta...

Abszolút igaz, hogy mindenki másképp csinálja, és rengeteg változata van, de ez az alap recept, ami nekem a legjobban ízlik. :)
Csinálok is jövőhétre. Egyszerűen csodás a fotó, nem lehet neki ellenállni. :)

Panna írta...

Egyszerűen imádom én is, nagy kedvenc :)) Én is picit másként készítem, ja és én nem szoktam nyomkodni. Az olyan macerás. Egyszerűen csak bekapcsolom a botmixert és hipp-hopp kész is és még sose feketedett be..

Turák Kinga írta...

ja igen, szintén mixer, és még eddig nem feketedett meg... ja és mielőtt beteszem a sütőbe még megszurkálom kicsit. Mivel egyik barátomnak sikeresen szétdurrant a sütőben és vhogy nincs kedvem azt takarítgatni... :D

Panna írta...

sütő takarítás?? :S az kellene csak..

Emoke írta...

Kinga: citrom nekem is eszembe jutott, tudomásul is vettem, hogy van itthon, aztán még mindig van itthon. :D
Igen, igyekszem most már odaírni a ch-t, hátha ezzel is segítek valakinek...legfőképp most épp magamnak. :)))

Fúj sütőtakarítás. Az férfi munka. ;DD Ráférne már a miénkre is egy kicsi...

Raindrop: köszi! :) vegyél szennyestartót ikeában (oldalt meg is találod a népszerű bejegyzéseknél a fotósátor házilag c bejegyzést) elég olcsón megvolt, a több tízezer helyett :D:D

Panna: :) Ez se feketedett be végül. :) Finoom.:)

Bianka írta...

IMÁDOM. Bár én is egy kicsit másképp készítem, inkább az alap recept felé, de így is isteni. Viszont én csak is nyílt lángon sütöm a padlizsánt, mert akkor lesz igazán finom füstös. Ha nincs grill akkor a tűzhelyen egy platnin, anyám is így csinálta

Éva írta...

Bevallom őszintén én még nem csináltam, de a nagyobbik lányom már kipróbálta és nagyon dícsérte.Már egyszer én is kipróbálom, nagyon guszta a tiétek!

Elena írta...

Nahhh, ennek még a színe is más mint az enyémnek... Ez már padlizsánkrémes!! ;) ki fogom próbálni!! Igéretesebbnek tűnik....;))

Üdv!!!

Emoke írta...

Bianka: biztos úgy is finom, füstösen :)

Éva: köszi!:)

Mozzarelli: most volt épp tvpaprikán és abba tettek pár csepp citromlevet is - amúgy tökre így készült :) Hajrá :)

nixy írta...

Sokadszorra készítem ma is a padlizsánkrémet e recept alapján, imádjuk!!! köszi

Emoke írta...

nixy: Mi köszönjük :) Örülünk, hogy ízlik! :)