2011. június 20., hétfő

Bazsalikomos-paradicsomos tészta

Mivel eléggé tésztafüggő vagyok a tésztát teljesen megtagadni nem tudom.

Íme egy ötlet ebédre vagy akár vacsorára (étrendemben szerepel).

Hozzávalók (1 főre):

6 dkg teljes kiőrlésű tészta (durum is lehet) - ezzel meg is van a majdnem 50 g CH
Feltétként kerestem valami olyat, amiben kevés a ch.

Kevés olívaolajon elkezdtem párolni egy nagyon pici fej apróra vágott vöröshagymát és egy gerezd fokhagymát. 2-3 szem paradicsomot feldaraboltam és a hagymára szórtam. A paradicsom héjait egy idő után kihalásztam. A leforrázós, lehámozós rész nálam nem működik. Beleöntöttem 1 kis doboz sűrített paradicsomot, ha van otthon akkor annyi házi paradicsomlét öntök hozzá, hogy szósz kinézete legyen. Ha nincs, akkor pici víz. Hagytam forrni. Letéptem pár levél bazsalikomot apróra csipkedtem (lehet szárított is), pici só, bors, oregánó és így lett egy paradicsomos-bazsalikomos, fokhagymás szósz. Azért menet közben kóstolgattam. Ezt összekevertem a tésztával, kevés mozzarella és olajbogyó a parmezán a fotózást követően került rá.

Igen, leszámoltam. A 6 dkg az 75 szál spagetti és most nem marokkóztam. :) Ez így soknak tűnik szétterítve, de ahogy néztem a maradék zacskót 1 évig sem fog elfogyni - régen akár 20-25 dkg tésztával indítottam.
Ami fura, hogy jól laktam és nem is voltam utána éhes, mint általában tészta után.


"Emőke fogytál? - Igeeeeen!" :)

7 megjegyzés:

egycsipet írta...

Én akkor jöttem rá, hogy a tésztával jól lehet lakni, amikor elkezdtem szétválasztani. Korábban a húsos-zöldséges tészta után rövid idő után éhes lettem, most a "sima" zöldséges után gond nélkül kibírom a következő étkezésig. Ki érti ezt? Én nem, de tökmindegy, mert működik. :)))

Emoke írta...

Ó akkor lehet ezért nem voltam éhes? :)

4Gyerek írta...

bigyók nélkül kérem szépen az adagom, ha lehet.

Blogkonyha írta...

Jöhetne egy tányérral, szeretem ezeket az ízeket, főleg az olivát!

Kati írta...

Emőke, benned aztán van kitartás, sajnos ami nálam nem nagyon van meg a fogyókúrák terén. Ezt a spagettit én is szeretném.

Panna írta...

Jónak tűnik ez a tészta vacsora és még jobban hangzik hogy laktató is:))

Emoke írta...

4Gyerek: bigyó az a bogyó? :) küldöm. :D

Bianka: az volt, amilyen egyszerű, olyan finom :)

Illéskrisz: olíváért odavagyok, de csak a feketéért. És semmi ch nincs benne, szóval imádom eszegetni. :)

Kati: muszáj, ha nem akarok orvosokra meg gyógyszerekre költeni. :) Sok az izmom az a nehéz. :D

Panna: köszi :) néha belefér :)