2011. május 22., vasárnap

Gyors leveles csemege

Plitvice-i tavakat épségben megjártunk, a lábunkat lejártuk. Az utas nem kísérőnek hála a lehető leghosszabb szakaszt jártuk be. Más pár is azt hitte itt van eltévedve a semmi közepén. A buszon nekem egy percig nem volt gond az alvás. Balról egy fickó jobbról meg én horkoltam Bencének, hátha el tud aludni. :))) 
A legfélelmetesebb rész az a Déliből hazáig tartó "kocsikázás" volt. Nem pedig az, amikor a fejünk fölött munkagép épp a sziklát bontotta.
Itthon vízszintes elhelyezkedés felért - ha már gasztroblog - egy kisebb kulináris orgazmussal, reggel izomláz, papás-mamás totyogás laptop-wc-konyha-ágy közötti szakaszon. Így most csak egy gyors vacsorára futotta részünkről, ami viszont persze azonnal elfogyott. 
Éljen a magyar kaja és hozzá a horvát sör. :)  Mert ott csak sör volt meg rétes és semmi egyéb helyi különlegesség.


A 99,-Ft lidl-s akciós leveles tésztát időben kikapjuk a mélyhűtőből, majd tepsi méretűre nyújtjuk. Megkenjük azzal amivel szeretnék, rakunk rá azt, amit szeretnénk, kb 20-30 perc alatt előmelegített sütőben megsütjük és megosztjuk azzal, akivel szeretnénk.

 A képen: sör, kávé, panyizsuzsi és egy ételmorzsa látható.


UPDATE!!!!

- módosult a beküldési határidő: 2011. június 1-re.
- szavazás helyett sorsolunk majd a magunk módján 
- aki még szeretne játszani, az tud, a leírás ITT

9 megjegyzés:

Gesztenye receptjei írta...

Nagyon jó lett!
Aranyosak vagytok:-)
Voltatok a nagy vízesés alatt is:-))

Emoke írta...

Köszi Gesztenye! Voltunk mi mindenhol...Ahogy néztük a térképet mi mindent bejártunk :D

Praliné Zsuzsi írta...

Nagyon tuti panyizsuzsi, jól áll :)

4Gyerek írta...

akkor jogos az izomláz.
nekem is van, de mástól ;)

Blogkonyha írta...

Imádjuk Horváth országot, de ott még nem voltunk. Illetve csak elmentünk előtte..hallottam róla, hogy gyönyörű!! Helyesek vagytok a képen! A vacsi pedig egyszerű és nagyszerű!

Bianka írta...

Nagyon jó kaja és aranyos kép

Nelli írta...

Mi szakadó esőben jártunk ott, de akkor is gyönyörű volt.Visszamennék egyszer szép időben is.
Aranyosak vagytok!:-)

Panna írta...

Nem is olyan rossz ez a gyors leveles csemege.. sőőőőőőt, ennél jobb nem is kell :))

De jó kép Rólatok :)) Aranyosak vagytok!!!

Barbi konyhája írta...

Mi voltunk Horvátországba egyszer, sehol máshol külföldön. (Jobb szeretünk itthon.) Csevapcsicsát ettünk ami ott elég ismert, azt nem tudom, hogy helyi ételkülönlegesség-e, da úgy nézett ki. ?
Viszont ezt a tepsis gyorskaját szívesebben megenném!!
Vicces a kép ami rólatok készült, tetszik, nem szokványos! ;D
Nézzetek be hozzám is egy kis ajándékért!