Oldalak

2011. március 29., kedd

Spenótos gnocchi ruccolás-diós-márványsajtos mártással

Azt se tudom, hogy miért akartam gnocchit enni, de nagyon akartam. :)))) 
Bevállaltam a spenótos gnocchi elkészítését, és ezzel a lendülettel gyorsan ki is osztottam Bencére a szószgyártást. :)

Spenótos galuska is készült már nálunk, ami nagy-nagy kedvenc, az megtekinthető itt.
 

Spenótos gnocchi hozzávalók: 

50 dkg burgonya
kb. 20 dkg mirelit spenót
1 gerezd fokhagyma
kb. 15-20 dkg liszt
1 tojás sárgája

bors

A krumplit megpucoljuk, kockákra vágjuk és feltesszük főzni. Ha megfőtt leszűrjük és langyosra hűtjük. Beletesszük a tojás sárgáját, pici borsot, sót és krumplinyomóval jól áttörjük. 
Hozzáadjuk a lecsöpögtetett spenótot, lisztet és tésztává gyúrjuk egy bőven kilisztezett deszkán majd kinyújtjuk kb 2 cm-es vastagságúra.
Először csíkokra majd kis kockákra vágjuk és kézzel kicsit gömbölyűvé formázzuk. Késsel bevagdossuk, (vagy villával megnyomjuk, hogy legyen minta) de nem muszáj.
Amikor a víz felforrt, beletesszük a gnocchikat és amint feljönnek a víz felszínére maximum 2 percig főzzük. Vigyázzunk, hogy ne főzzük túl.

Rukkolás-diós-márványsajtos mártás: (Forrás: Sajtkukac)
2 dl tejszín
egy marék dió
10 dkg márványsajt
1 nagy marék ruccola
olívaolaj
só, bors
A rukkolát, a diót és az olívaolajat aprítógépbe dobáljuk és átdaráljuk. A tejszínt megmelegítjük, beletördeljük a márványsajtot, hozzáadjuk a rukkolás-diós keveréket, majd sóval, borssal ízesítjük.

Bacont is érdemes rá pirítani! :)

9 megjegyzés:

  1. a nyokkiért irigykedés..... a házi nekem még nem sikerült ilyen jóra...meg kicsit sok vele a meló...bár nem annyi, mint a felhő szelettel :) a ruccolát meg még szoknia kell a kis családnak :)

    VálaszTörlés
  2. De jól néz ki!!
    Imádom az ilyen ételeket:-))

    VálaszTörlés
  3. Beastie: én is morogtam miközben készítettem, 2x2 adag lett. Itt-ott nagyobb nyokkik, amikor már nagyon untam (este 10-kor ezt is). :D De megérte. :D Néha viccesebb lenne a video-blog :D
    Ruccolára mostanában kaptunk rá. Ebben a szószban szerintem annyira nem is érződött ki. De szokja csak a kis család. :) A felhő szeleted brutál! :)

    Citromhab: köszi! :) Én is imádom! :) És amennyire tudom, ismerőseim körében is sokan szeretik, szóval most biztos sunyiban olvasnak és főznek majd hétvégén gnoccit. :D

    VálaszTörlés
  4. De jó, nagyon kedvemre való ez a recept! Már régóta gondolkodom, a gnocci készítésen, de eddig még nem találtam olyan receptet amit szívesen elkészítettem volna. Úgy tűnik most megtaláltam!

    VálaszTörlés
  5. Jaj, ezért odalesz spenótimádó másik felem :) Köszi!!!

    VálaszTörlés
  6. Ez nagyon szép lett, igazi tavasz hangulatú zöld, biztos finom is, bár én még sem rukkolát, sem gnoccit.

    VálaszTörlés
  7. a spenótot mikor rakod bele a cuccba? (kimaradt a leírásból :( )

    VálaszTörlés
  8. Zsuzsi: jaj bocsánat. Javítom máris. Köszi! Amikor áttörtem a krumplit utána teszem bele a lecsöpögtetett spenótot és a lisztet.

    VálaszTörlés